2017. február 26., vasárnap

05. Így írok én

Üdv!


Sok helyen találkoztam már olyan bejegyzéssel, amelynek az volt a témája, hogy az adott blogger, hogyan ír, vagy néhány kiadott könyves írót kérdeztek ugyan erről a témáról. Rengeteg más és mást tanácsoltak, egyezések ugyan akadtak, de egy az egyben egy felsorolás sem volt ugyanaz. Az enyém sem fog egyikkel sem megegyezni száz százalékban, hiszen mind különbözünk, így az eltérés normális és nem is szeretném, ha bárki kőbe vésett törvénynek, parancsolatnak vennék ezeket, csak kisebb tanácsok, amik talán segíteni fognak az írásban.
Abban igazán szerencsésnek mondhatom magam, hogy már sikerült kialakítani a saját rendszeremet, hiszen már lassan tíz éve foglalkozom az írással, kisebb nagyobb sikerekkel és szünetekkel. Persze jogosan kérdezhetnék néhányan azt, hogy akkor miért vagyok még mindig egy álnév mögé bújva és miért nem a könyvem kiadatásával foglalkozom? Nos, ennek igazán egyszerű oka van, mert szeretem azt, amit a Catalina Sánchez név nyújt, illetve szívesen eljátszom azzal a gondolattal én is, hogy milyen lenne, ha a kezemben foghatnám a saját regényemet, de nem igazán zavar, hogy ez nem fog megvalósulni. Nekem elég az is, amit itt kapok az interneten, ráadásul ez a stílus jobban is fekszik, mintha egy tényleges könyv regényt kellene írnom és tényleg elégedett vagyok azzal, amim most van, hiszen számomra ez szórakozás és szórakoztatás. De nem is ez a téma, csak szerettem volna, ha érzékelitek, hogy nem egy-két hónapos út van mögöttem, hanem hosszú évek.
Ahogyan írtam korábban rengeteg féle mód van, hogyan írhatunk, mi van a segítségünkre, milyen rendszerünk van. Most igyekszem összefoglalni a sajátjaimat, de persze előfordulhat, hogy valamit kihagyok.
Gondolkodás, fantáziálgatás. Ez egy picit talán furán hangozhat, viszont elég sok időt töltök ezzel, és nekem nagyon is szokott segíteni. Akár egy unalmas előadáson, akár utazás közben, vagy épp elalvás előtt rengeteget pörög az agyam az adott történeten, esetleg egy olyan dologra, ami megragadta a figyelmemet és a végére persze egy sztori lesz belőle. Azért is tartom fontosnak, mert én ilyenkor nem azt képzelem el, hogy mi mindent akarok beleírni az egész történetbe, hanem egy-egy jelenetet, ami számomra fontos. Vegyük például Az első című történetemet és azt a pillanatot, amikor a közös vacsora után Fernando nagyon szeretné megcsókolni Olíviát, de ehelyett csak az ajkára teszi az ujját és figyelmezteti, hogy menjen be, mert máskülönben olyan fog történni, aminek még nem örülne. Azt a pár másodpercet rengetegszer elképzeltem, a lány szemével kellett látnom, hogy mit érez, milyen a száján a simogatás, mit lát a játékoson és egyáltalán mit fog rá reagálni. Igaz a végén lehet, hogy nem írtam bele mindent, amire figyeltem gondolkodás közben, de reményeim szerint sikerült visszaadnom azt, amit elképzeltem. De ott vannak még azok a sztorik is, amiknek az alapötletét még le se írtam, címük sincs, mégis van egy-egy olyan jelenetük, ami annyira kötődik oda, hogy már most több százszor végig pörgetem magamban, mert fontos. Például a nekem legjobban tetsző párbeszédek is ilyenkor jönnek, csak sajnos, mire leírnám, már el is felejtettem őket. Szarvas hiba, hogy nincs mindig kéz közelben papír és toll, na meg a lustaságom ilyenkor, mert a telefonom is ott lenne. Bár az is igaz, hogy volt, amit bepötyögtem, aztán elveszett. A lényeg az, hogy számomra az elképzelés fázisa néha sokkal fontosabb is, mint maga a leírása.
Zene. Én azok táborát erősítem, akik zenére írnak, most is megy a Spotify-os lejátszási listám. Nekem azért is fontos, mert segíti az írásomat, a gondolataim gördülékenységét. Persze van olyan, amikor annyira tele van a fejem az adott jelenettel meg az érzésekkel, hogy kikapcsolom, de általában mindig szól valami. Nekem még az se nagyon fontos, hogy szövegileg kapcsolódjon az eseményekhez, a dallam fontos, szóval szólhat épp a szerelemről is az a dal, ha maga az alapja egy szakítást, vagy egy veszekedést juttat az eszembe. Egy újabb példának tudnám hozni, hogy az Őszi zivatarban, amikor Aida beszél Fernandóval, illetve el is hagyja, a Show me love feldolgozás szólt. A kettő nem összeegyezhető, nem az a tipikus szomorú dal, nekem mégis segített akkor. Természetesen ott vannak azok a dalok is, amiket egy-egy fejezethez csatolok, általában azok olyanok, amiket írás közben elképzelek az adott jelenetekhez, de volt már olyan, hogy egyébként közben nem is hallgattam, csak tudtam, hogy azt akarom, illetve van olyan is, amikor publikáláskor csatolok valamit és olyankor arra szoktam figyelni, hogy hangulatilag nekem illik-e hozzá. Persze azért arra is figyelek, hogy valamennyire összhangban legyen, de nálam rengetegszer előfordul, hogy ha magyarul, ha angolul van, egyáltalán nem figyelek oda a szövegre, hogy jelentésileg mit énekelnek, csak az számít, amit bennem kelt.
Füzetek. Rengetegszer leírtam már azt, hogy én először papírra körmölök és csak aztán gépelek. Volt már olyan, hogy ez megfordult, de ez ritkán van, már mikor a wordbe írom befelé, addigra már egy sokkal jobban megfogalmazott szöveget kapok, mint amit először leírtam. Az elsőnél jön talán a legjobban ki az, hogy mennyire "vázlatos" az, ami a füzetben van, hogy a két verzió sok helyen eltér egymástól. A füzetem mondhatni a biztos alap, amit tovább építik, sok olyan dolog, amit imádok egy-egy részben ilyen utólagos kiegészítéssel került bele, és amikor visszaolvasom, csak arra tudok gondolni, hogy nagyon sajnálnám, hogy ha azt kihagytam volna. Ráadásul azért is érzem jobbnak ezt a menetet, mert sokszor csak leülök a kanapéra, néha a tévére pillantok, vagy a dinkámra és aztán írok is, a végén pedig csak azt veszem észre, hogy már két oldalt teleírtam és csak úgy száguldoznak a szavak a fejemben. persze ezt egy laptoppal is meglehet tenni, de így van egy plusz hangulata az egésznek. Arról nem is beszélve, hogy füzet mániás vagyok és szeretek újakat beszerezni, bár az utóbbi időben inkább a több laposakat részesítem előnyben, amik elég puritánok, viszont az előbb említett regényemnél a legalább száz lapos füzet negyedét már teleírtam, és amikor ez tudatosul bennem, mindig megdöbbenek. Remélem, hogy sikerül kihúzni ezzel az eggyel is, bár az se fog nagyon zavarni, ha be kell fognom majd egy újat, mert az azt jelenti, hogy nagyon kreatív voltam ezzel a történetemmel kapcsolatban.
Kronológia sorrend. Korábban nem nagyon vezettem, most viszont nagyon pontosan, mert már most sokat segít, amikor tervezgetem az újabb eseményeket. Mivel jelenleg csak Az elsőt írom, így ezzel tudok előhozakodni, itt mondhatni napról napra történnek a dolgok, így felírom a füzetembe, hogy azon a napon mi történt a főszereplőkkel. Azért is jó ez, mert szerintem sokkal jobb az a történet, amiben visszautalnak a napokra és nemcsak annyit írnak, hogy korábban. Ráadásul, ha lesz folytatása a regénynek, akkor oda is szükség lesz erre, hogy tudjam, hogy mi minden történt az előzményben. Valószínűleg visszaolvasnám hozzá, de most akkor elkezdeni vezetni, nem lenne túl időgazdaságos.
Képek. Több mappám is van, amikben csak képek vagy gifek vannak. Vannak olyanok, amiket csak a bejegyzéshez akarok használni, és vannak olyanok is, amik a főszereplő pasikról készültek. Nem tudom, hogy ki hogy van vele, de néha előfordul, ha találok egy új képet valamelyik focistáról, amiért odavagyok, az megnyitva lapul a gépen, és amikor megállok az írásban, ránézek és csak nézem. Nem egy ötlet ugrott már be így és nem is egyszer segített már úgy az írásban, hogy magam elé képzeltem az adott szituációba azt és társítottam az általam kitalált szavakhoz. Ott vannak például Fernando szeplői, imádom azokat a képeket, amiken ezek nagyon ki vannak hangsúlyozva és így tudom, hogy Olívia szívesen bámulná őket, hiszen ahogyan sokan, én is bele írom magamat a történeteimbe és ezeket egyszerűen lehetetlenség nem bámulni. A gifeket pedig azért szeretem, mert vagy éreztetik, hogy mi fog történni a következő sorokban, mi számomra a fontos abban a jelenetben, vagy épp segítettek abban, hogy jobbra csiszoljam a szituációt, kisegítenek, ha egy pici gödörbe kerültem. 
Könyvek, idézetek. Az utóbbi pár hónapban rengeteg könyvet olvastam és nem egy adott ihletet. Mielőtt bárki félre értene, nem egy az egyben veszem át az adott jelenetet, csak ad némi sugallatot, amit fel tudok használni, ami előhoz bennem egy pillanat képet, ami megragad és nem is enged el. Az utolsó könyv, amit olvastam A titokzatos Ő címet viseli, és ott például maga a világ fogott meg, mivel korábban már eszembe jutott egy kisebb sztori, amiben rendőrök lennének meg bandák és persze bonyodalmak is. Előjött újra az egész, néhány dolog helyre rakódott bennem ezzel kapcsolatban, bár nálam biztos nem lesz Cukorborsó. Ez pedig csak egyetlen könyv abból, amit eddig elolvastam, és akkor az idézetekről nem is beszéltem még. Rengeteg inspiráció forrásom van, a kisebb kiemelt szövegrészleteket pedig azért is kedvelem, mert adnak egy hangulatot, amivel könnyebben ülök neki írni, amitől jobb érzés lesz írni. Van, amikor kifejezetten az adott jelenethez, részhez keresek, de akad olyan eset is, amikor szembe jön velem egy, ami elgondolkodtat és a végén írni fogok valamit. 
Hangulat. Szerintem a fentebbi pontokban többször is megemlítettem ezt, számomra nagyon fontos, hogy érezzem valahogy magam, nem elég csak az, hogy jól vagyok. Kell az, hogy valami miatt szomorú legyek, vagy boldog, mert mondjuk kaptam egy felvillanyozó hozzászólást. Van, amikor csak úgy hirtelen jön valami, de akadt már olyan is, hogy egy zene volt érzelmileg rám hatással és ez olyan lendületet adott, annyira magával ragadt, hogy a későbbi visszajelzések alapján érződött, hogy nagyon is belelovaltam magam és ez nem sült el rosszul. Ez picit lehet, hogy hülyén hangzik, azonban mindig azokat a jeleneteket érzem a legjobbnak, amiről tudom, hogy nem csak úgy leírtam, hanem volt mögötte valamilyen érzése, ami befolyásolta a hangulatomat és ezáltal a leírt mondatokat is.Az Őszi zivatart hoznám példának, mert eleinte teljesen mást terveztem, azonban amikor elkezdtem írni Fernando sorai maguktól lettek másképp, mert ugyan nem akartam a szokásos szereplőmnek megírni, de tudat alatt nem voltam kiegyezve azzal, amit szántam neki és ez az akkori hangulatomon is kiérződött, mivel akartam, hogy azért tudja mindenki, hogy nem olyan rossz ő, csak egy eltévedt férfi.
Nos, jelenleg ezeket tudnám felírni, ami befolyásolja az írásomat, legalábbis ezek azok, amik feltűnnek, mert lehet, hogy közben van még jó pár olyan, ami nekem fel se tűnik. Azt most is szeretném kihangsúlyozni, hogy ezek amolyan tanács félék, hogy nekem mi vált ki és ha van hozzá kedvetek, akkor ki lehet próbálni. Lehet lesz olyan, akinek segíteni fog, de biztos lesz olyan is, akit csak hátráltatnak. Szerintem az a legfontosabb, hogy mindenki a saját rituáléját alakítsa ki, ami lehet valami teljesen új és lehet olyan is, amit több helyről vettük el. A kezdőknek mondanám, hogy ne keressenek semmilyen egyetemes megoldást, ami mindenkinél be fog válni, mert ilyen nem létezik. Persze vannak könyvek, amik segíthetnek, viszont könnyedén előfordulhat, hogy hiába a sikeres író, akinek bevált, nála csak azt éri el, hogy ül az egész felett. Legyetek kreatívak és találjátok meg önmagatokat.
Remélem, tudtam adni néhány ötletet. Kellemes vasárnapot kívánok mindenkinek, aki pedig épp az irományával foglalkozik, jó írást neki.

Catalina

2017. február 7., kedd

04. Februári tervek

Üdv!


Még az első bejegyzéshez kaptam egy kommentet, amiben azt tanácsolták, hogy tervezzek, ez pedig nem volt rossz ötlet, mert sajnos egyáltalán nincs meghatározott napirendem. Ugyan most már elkezdődött a suli és a remek órarendemnek köszönhetően, valami rendszer már kezd kialakulni, viszont ezen tovább kell csiszolnom, mivel ha nem tenném, akkor csak eltelnének úgy a napok, hogy szinte semmi hasznosat nem csinálnék. Emiatt is írtam össze pár dolgot, amit ebben a hónapban szeretnék megcsinálni, aminek egy pici részét már meg is valósítottam vagy legalábbis elkezdtem.
Íme, a listám:

Blogolás
  • minimum 2 fejezet ebben a hónapban Az elsőhöz
  • minimum 4 bejegyzés ebben a hónapban a Gondolatokra
  • minimum 2 kommentet írni 2 különböző történethez
  • átgondolni és lejegyzetelni a Remember változásait
  • Wattpadre elkezdeni feltölteni Az első fejezeteit, illetve befejezni az Őszi zivatar feltöltését
Suli
  • bejárni minden előadásra és gyakorlatra
  • rendszeresen készülni
  • utána nézni a különböző felkészítőknek
  • elkezdeni foglalkozni a szakdolgozattal
  • rendszeresen tanulni angolt és németet
Magánélet, szabadidő
  • időt szakítani magamra
  • többet a szabadban lenni Nyafival
  • rendszeresen tornázni
  • elkezdeni egy új hobbit
  • időt szakítani az olvasásra, illetve a felnőtt színezőkre is
Nos, lehet, hogy ezek mások nem olyan nagy dolgok, viszont szeretném ezeket megvalósítani és nagyon bízom benne, hogy ki fog alakulni egy rendszeresség, ami jót fog tenni nekem. Azért akad olyan, ami némi magyarázatra szorul, mint például a kis dinkámmal való sétálás. Elég pocsék idő van mostanában, azonban az utóbbi időben mindketten ellustultunk és még ő is képes 10-ig aludni, ráadásul a sétálási időnk is lerövidültek. Reményeim szerint most már jobb idő lesz, így ezt egyre könnyebb lesz megvalósítani, bár az is igaz, hogy a dinkám imádta a havat, a hideg időben is úgy rohangált, mint egy félőrült. Ami már egy picit nagyobb falat lesz, az a suli, az előző két félévem, amikor be kellett volna járni, hát nem igazán sikerült, ebből kifolyólag több tárggyal is csúsztam, sajnos tényleg nem az én másfél évem volt, ami mögöttem van. Viszont most szeretnék a tanulmányaimra koncentrálni és két nap után még egészen jól állok, aztán majd a hónap végére kiderül, hogy mi lesz.
A hónap végén mindenképp szeretnék majd egy összegzést csinálni, hogy mi sikerült és mibe tört bele a bicskám. Igyekszem pozitívan hozzáállni mindenhez, hogy sikerülhet megcsinálni, bár a sulival kapcsolatban azért vannak fenntartásaim, mivel biztos fog történni valami, ami miatt elküldöm a pokolba az egész bagázst.
Addig is kellemes délutánt, vagy már inkább estét mindenkinek!

Catalina

2017. január 24., kedd

03. "Daddy" pici lánya

Üdv!


A cím tudom, hogy elég érdekes lehet, de azt hiszem, akik jártasok a Wattpad-en azok már értik is, hogy miről fogok írni. Rengeteg ilyen írással találtam magam szembe, pedig én aztán nem kerestem, tulajdonképpen nem is nagyon mozgolódok azon a felületen és az egyik fő ok, az ezeknek az írásoknak is a minősége, de erre majd később kitérek bővebben. Gondolom, nemcsak én vagyok az, aki néha már sikító frászt kap ezektől, nem egy cikket láttam már, viszont én szeretném előre leszögezni, hogy nem magával a témával van baj.
Az írás nem bűn, az se, ha egy kicsit elvontabb témában tesszük ezt. Rengeteg olyan lehet, ami eltér a standard történetektől, eléggé szélsőségesek, azonban ha egy kellően felkészült író kezeiben van, aki nem kevés időt fordít a történetre, szerintem tud olyat alkotni, amivel meg fogja találni a saját közönségét. Persze ebben a szempontból vizsgálva az én cikkeim alanyai is megtalálják a magukét, ami felveti bennem a kérdést, hogy ennyire lealacsonyodtak volna az igények a következő generációban? Én nem ítélem el az Apucis sztorikat, magával a jelenséggel van gond, mert egyébként, ha belegondolunk, ezzel lehetne egy elég komoly regényt is írni, hiszen az, ha valakinek ilyen fétise van (nem is tudom, hogy minek nevezzem), az magával vonhat némi pszichés zavart is, mert aztán nem a rendes apuciról van szó itt. Akad olyan, aki nézett, néz Gyilkos elméket? Szerintem beleillene, nyilván egy picit sötétebbre kellene venni az egész témát, de szerintem lenne benne lehetőség. Ha belegondolok, egy minimum negyven éves pasit tudok elképzelni, aki a kora ellenére nem néz ki rosszul, vagy a külsejét kompenzálóan tetemes vagyonnal rendelkezik, vagy, ha nagyon tökéletest akarnék, akkor mindkettővel egyszerre rendelkezik a delikvens és így még egyszerűbben magához tudja édesgetni a "pici lányt". A hollywoodi filmek tömkelegébe találunk ilyen pasikat, és nem egyszer van olyan is, hogy jóval fiatalabb barátnőjük van, amivel máris megvan a daddy-s sztorik alapja. Egyébként magát a lányt se tudnám egy olyan séma alá húzni, hogy biztos apa komplexusa van, vagy csak a pénzre hajt. Ebből kiindulva érdekes történetek is születhetnének, hiszen valójában a korkülönbségről szól az egész, amihez hozzá jön az a fétis, hogy a pasink úgy akar gondoskodni a lányról, mintha csak öt éves lenne és szüksége van az ő apucijára, csak emellett még ágyba is viszi. Ez már így kicsit beteges, viszont ha valaki végre arról a végről fogná meg, hogy ez valamilyen fajta betegség, én nagyon szívesen olvasnám, mert amellett, hogy van benne egy kis elmebaj, ugyanakkor valahol szerelem is lehet benne, meg vonzalom. Szóval én ezek miatt nem vagyok ellene az ilyen fajta sztoriknak, mert én látok benne lehetőséget, csak nem úgy kellene hozzáfogni, ahogyan sajnos sokan hozzá fognak. Bár ugyan én nem olvastam, de jó példa a Lolita, ahol ha jól tudom, nem kellett apucinak hívni a férfit, viszont betegesen akarta Lolitát.
Most pedig jöjjenek azok a stílus jegyek, ami minden Wattpad-es sztoriban megtalálható. Én is írok fanfictiont, szóval azzal nincs gond, hogy hírességre akarják ráhúzni az apuci szerepet, de! Először is még a történet elején feltüntetném, hogy a valósághoz vagy a sztárhoz semmi köze a történetnek, szerintem ez így lenne tisztességes, mivel eléggé elferdítik az adott sztár személyiségét, legyen egyébként bármilyen is a valóságban. Másodszor pedig nevetséges, hogy ezeknek a történeteknek a javát olyan kislányok (lassan betöltöm a huszonötöt, szóval a tizenéves kis fruskák, nekem már kicsi lányok) írják, akik vagy nem rendelkeznek szexuális téren tapasztalatokkal, vagy azok is olyan kezdetlegesek, amikkel nem lenne szabad semmiképp megerőszakolásról, de véleményem szerint még egy egyszerű aktusról sem. Talán nem pont nekem kellett volna ezt leírni, mert amikor én megírtam az első ilyen jelenetemet, még nem volt tapasztalatom, viszont mentségemre legyen szólva, hogy nem is tíz-tizennégy éves voltam, rengeteg könyvet olvastam és volt annyi biológiai tudásom, na meg romantikus gondolatom, hogy nemcsak annyi az egész, hogy behatolt, lökött párat a pasi és már el is élvezett. Persze nem volt tökéletes és az első pár ilyen jelenettől nem is szabad azt várni, hogy majd olyan hitelesre meg tudja írni bárki, de azért ne legyenek benne olyan nyakatekert dolgok, amelyek a valóságban komoly balesettel végződnének. Viszont azt, hogy egy tapasztalatlan kislány egy ilyen sztoriba kezdjen, aminek a fő mozgató rugója épp a szex, nem tudom a helyén kezelni, főleg, hogy már az első történetben, na meg abból is, amit pár napja volt szerencsém olvasni, ordít, hogy olyan valaki írja, aki az én időmben még Hanna Montanát nézett. Tehát számomra szexuális téren semmi hihető nincs bennük, emellett írásilag is eléggé gyalázatosak ezek, helyesírásilag pocsékok. Nem tagadom, mindenkinek el kell kezdeni valahol, én is hibázom, még mindig nem vagyok zseni, de amit ott találni, hát... lassan nevezhetjük szerintem az írás hanyatlásának. Most komolyan, már nincs nyelvtan óra, ahol meg kellene tanulniuk írni?
A legnagyobb vicc számomra mégis az, hogy ha egy picit is belegondolnának az apucis történetekbe, akkor azért nekem nagyon is sántítana, hogy kitalálnak egy tizenhat-tizennyolc év közötti lányt és az ő apucija egyébként talán öt évvel lehet idősebb? Csak nekem fura az, hogy egyébként egy normálisnak mondható kapcsolatot állítanak be betegesnek? Számomra érthetetlen az, hogy azt az énekest, akit kedvelnek egy igazi pszichopatának állítanak be és nem olyan értelembe, amit egyébként ez a szó jelentene valójában. Inkább valahol fél úton van az őrült és a megszállott között. Ha magára arra gondolok, hogy van egy pasi, akinek ilyen fétise van és úgy akar gondoskodni akar egy lányról, mint egy pici babáról, csak éppenséggel esténként az esti mese után le is fekszik vele, akkor nem egy huszon pár éves illető jut eszembe, mert ilyen korban még totál nem teng bennük túl az apai ösztön, ergo számomra elég valószínűtlenek ezek az ötletek. De ha mindezt még nem is veszem figyelembe, egy logikai bakinak veszem, az sokkal elszomorítóbb, hogy a helyesírás teljes hiányában szenvednek, na meg az igényében is. Szerintem ezek a történetek nagyon is jól mutatja azt, hogy az online írói társadalom egyre mélyebbre jut, ezen nincs mit szépíteni sajnos. Senki sem tökéletes, senki sem úgy kezdi, hogy profi, nem erről van szó, viszont amikor már arra nincs igény, hogy a képernyőről ordító elgépeléseket sem javítja ki a magát írónak nevező bloggerina, akkor szerintem nincs is mit tovább mondani. Mert ez a legnagyobb gond, hogy rámegy mindenki a gyártásra, a minőség már nem számít, az a lényeg, hogy megírtam és nem az, hogy alkottam.
Visszaolvasva néhol én is elég szélsőségesen fogalmaztam, néhány elképzelés még engem is meglep. Mindezeket leszámítva, remélem, sikerült leírnom azt, hogy nekem tulajdonképpen mi is a problémám ezekkel az apucis sztorikkal. Őszintén így visszagondolva az első felvetésemre, hogy magát a jelenséget egy bizonyos betegségnek nézzük, még egyszer talán írnék is egy ilyen történetet, mert abból a szemszögből nézve szerintem tényleg érdekes is lehetne az egész, főleg, ha nem a rövid szex motiválja az egész történetet. Egyébként most olvastam egy a témába vágó regényt, ahol nem kellett apucinak hívni az idősebb pasit, de egyébként simán lehetett volna apuci meg az ő kedves kicsi, pénzéhes lánya.
Utólag javítanék annyit a gondolataimon, hogy a Tumblr-ön kerestem képet és hát az én idős pasi, fiatal lány teóriám eléggé megdőlt. Most komolyan rá kell döbbennem, hogy ennyire beteg lenne a mai világ, hogy sokan arra indulnak be, hogy apucinak hívják vagy, ha nem akkor büntetés lesz a vége? Azt hiszem, most szépen visszabújok az én kis világomba, ahol a pasik még pasik és a romantika, na meg a józan ész határain belül szeretik a nőket. A legfontosabb pedig, ahol még mindenkiben benne van a minőségre való igény... szép ábrándok, nem igaz?

Catalina

2017. január 4., szerda

02. Őszi zivatar

Üdv!


Ezt a bejegyzést már régóta szerettem volna megírni, amire most sort is kerítek, mert ugyan egy kisregényről van szó, azonban jelenleg ez az egyetlen egy, ami be van fejezve és olvasható is. Persze már azért is megérdemelte, mert tényleg sikerült befejeznem és meg is vagyok vele elégedve teljes mértékben. Bár az is igaz, hogy kicsit nehéz helyzetben vagyok, mivel a blog már bő egy éve nyitott meg és a Prológus is ugyan ennyi ideje olvasható, tehát közel se tudok azokkal a gondolatokkal, érzésekkel most írni, ami akár a kezdetekkor meg volt, vagy amikor leírtam az utolsó betűt. Mielőtt még rátérnék az összegzésre, néhány alap információt hoznék, amit egyébként a Történetek menüpontban is megtalálhattok:

Őszi zivatar

Hatalmas köszönet a csodálatos
munkáért Liának!
Műfaj: Real person fanfiction, romantikus
Főszereplők: Aida Martínez, Fernando Torres
Terjedelem: Prológus - 5 Esőcsepp - Epilógus
Publikálás: 2015. szeptember 5.
Státusz: befejezett

/fülszöveg/

Aida Martínez, a spanyol belsőépítész boldogan mondott igen Fernando kérdésére, aki már hosszú évek óta birtokolta a szívét. Közel két év házasság után mégis megtörve áll a körülötte zajló események előtt, míg szíve napról napra egyre több sebből vérzik. A teljes tudatlanságba menekülve, naivan reméli, hogy még minden visszafordulhat, hogy még minden lehet olyan, mint amilyen régen volt a veszteségeik előtt, amikor még szerelmes volt belé a férje.
A boldog feleség álarca mögé rejtőzve figyeli, ahogyan a focista, akibe még ennyi idő után is töretlenül szerelmes, szinte minden este egy másik nőhöz készülődik izgatottan. A lelke mélyén azonban tudja, hogy már semmi sem lesz a régi, a szerető átvette a helyét, ő mégsem tud elszakadni a csatártól. Végül ugyan nehéz szívvel, de egy zivataros, őszi éjszakán kilép a közös otthonuk ajtaján, maga mögött hagyva az emlékeiket, melyek egészen idáig a szeretett férfi mellett tartották.
Vajon Fernando is olyan könnyedén kezeli az elválást, melynek már rég be kellett volna következnie? Vagy talán későn, azonban ráébred, hogy rossz döntéseket hozott meg a múltban? Egy megcsalt feleség, egy hűtlen férj és egy szerető története, valós és ál érzelmekkel, rossz és jó döntésekkel.

Mert néha egy kapcsolat nem happy enddel végződik…

Könnyítésképp visszakerestem, hogy annak idején mit írtam ezzel a történettel kapcsolatban, amikor megjelent és így már rögtön meg is van újra az az alap szál, ami elindította Aida történetét. Tudjátok annak idején az Álmom volt az egyik igazán nagy kedvenc történetem, amibe kezdőként természetesen mindent bele is akartam sűríteni, hiszen miért ne? Nos, maga az Őszi zivatar alapja is egy odazsúfolt ötlet volt, persze teljesen másképp. Nem lett volna Melissa, csak egy mély szakadék, ami elválasztja egymástól a főszereplőket, és vetélések se lettek volna, csak rengeteg vita. Biztos vagyok benne, hogy végül nem került volna bele, inkább meg is feledkeztem volna róla, bár az is igaz, hogy akkor annyira beleszellemültem abba az ötletbe hála Lil Wayne és Bruno Mars közös dalának, a Mirrornak, hogy napokig elég búskomor hangulatom volt. A vicces pedig az, hogy az Őszi zivatar írása közben egyetlen egyszer se hallgattam ezt a számot. Így utólag visszagondolva a lehető legjobb döntés volt a részemről, hogy megvalósítottam az alap ötletet és az is, hogy nem hallgattam a Mirrort, mert akkor még letargikusabb lett volna az egész valószínűleg.
Emlékszem ebbe a kisregénybe is úgy kezdtem bele, ahogyan a legtöbbe is, fejest ugrottam és csak írtam. Persze kivételesen tisztában voltam (többnyire) a kronológiával és a fontosabb forduló pontokkal, de természetesen a cselekmény rengeteget változott a kiinduláshoz számítva. Eleinte úgy terveztem, hogy Aida lesz olyan buta újra, hogy megbocsájt Fernandónak és fülszöveg ide vagy oda, happy end lesz a vége. Arra már nem emlékszem, hogy a következő részbe mit terveztem volna, de tényleg hajlottam erre a végkimenetelre, ezt mutatja a focista, hirtelen pálfordulása, amit aztán ti se értettetek, bár az is igaz, hogy írás közben a karaktere is sokat formált a saját cselekedetein. Aztán hála néhány hasznos véleménynek, megvilágosodtam és nem csesztem el az egyébként is klisés, szappanoperás történetet, mert sok van benne tudom én is. Nem leszólni akarom, mert imádom még mindig, Aida karaktere annyira erős lett, még ha valahol gyengének is tarthatjuk azért, amiért képtelen volt elhagyni a férjét, csak megvannak a maga hibái. Ráadásul szerettem volna egy olyan történetet, ami nem a szerelem kibontakozását mutatja meg, hanem épp ellenkezőleg, annak elmúlását és egy kapcsolat végét, mert egyébként erről nagyon kevés irományt olvastam. Lehet, hogy csak én nem találtam szembe velük magam? Bár, ha figyelembe vesszük a Tavaszi záport, akkor talán ez az elképzelésem meg is fog bukni, de akkor majd hozok egy végső összefoglalót, ahol megírhatom, hogy miért végződött úgy, ahogy.
A kezdetektől fogva úgy terveztem, hogy nem lesz több összesen 10 fejezetnél, nem szerettem volna se túlnyújtani, se belekezdeni egy újabb regénybe. Persze, amikor ránézek Lia gyönyörű munkáira, vagy Aidára gondolok, akkor mindig elbizonytalanodok, hogy talán megérdemelt volna még több sort. Magamat ismerve ezen még sokszor el is fogok töprengeni, de az is biztos, hogy most tényleg úgy érzem, hogy valami jót alkottam, mert még ennyivel a befejezés után se érzem azt, hogy át kellene írnom. Igaz az elgépelési és fogalmazási hibákat igyekszem majd kijavítani, viszont lényegi momentumokat nem akarok, és tényleg úgy érzem, hogy az Őszi zivatar így tökéletes, hogy meg van benne minden, amit maga a cím jelképezz. Emiatt is volt olyan könnyű megtalálnom a kifejező címet, mert valami olyat akartam, ami tükrözi az elmúlást, valaminek a pusztulását, hiszen az egész sztori erről szól, a szerelem elmúlásával. Talán a végén már pont emiatt nem is húztam tovább a fejezeteket, mert már mindennek vége volt, csak le kellett zárnia Aidának is, elfogadni a bukását.
Tudjátok, amióta befejeztem, már többször is újra olvastam a részeket. Természetesen első sorban azért, hogy a Tavaszi záport tudjam írni, de nem egyszer csak azért nyitottam meg, mert olvasni szerettem volna, és számomra ez mutatja igazán, hogy sikerült azt teljesítenem, amit szerettem volna. Alkottam valami színvonalasat, számomra az, valami olyat, amire büszke tudok lenni, és azt érzem, mint A legszebb ajándéknál is, hogy ezt már nem kezdő íróként írtam, hanem sikerült egy fokot feljebb mászni a létrán, bár még mindig nem vagyok író, ezt leszögezném, de már az a kezdő sem. Persze a hosszú kihagyásoknak megvannak a nyomai ezen a történeten is, viszont én pont azokkal együtt szeretem, így akkor se éreztem magam, amikor sikerült befejeznem a Pályát, pedig annak is megvoltak a maga szépségei. Talán pont emiatt, illetve az alap szituáció miatt szeretem annyira, mert azért Fernando se olyan karakter lett, amilyennek egyébként elképzelném, bár a végére kezdett arra hasonlítani, akit általában megjelenítek.
Gondolom, azzal nem fogok újdonságot elárulni, hogy annak ellenére, hogy Aida a főszereplő, ő lett a kedvenc karakterem is. Oké, hogy az én sztorim, de nem volt könnyű az ő fejével megírni a jeleneteit, mivel akkor én még javában egy kapcsolatban voltam és többnyire boldog. Valószínűleg, most már sokkal könnyebb lenne az ő fejével gondolkodni, és egyébként szeretnék olyan lenni, mint ő, mert lehet, hogy sokáig várt a szakítással, végül mégis megtette és képes volt teljes mértékben elhatárolódni a volt férjétől, még ha a szerető erre rá is segített. Amikor végre megszületett benne az elhatározás, nem habozott, még akkor sem, amikor Nando szinte kínálta a lehetőséget, hogy ott van és akár újra is kezdhetnének mindent. A történet végére szerintem sikerült is megtalálnom vele az összhangot, mert sok kedvenc pillanatom van vele is, a legkedvesebb még is az Epilógusban van, amikor elolvassa Nando könyvében a fejezet címet. Még most is magam előtt látom a mosolyát, mire gondolt és mit érzett akkor, emiatt is vagyok olyan bizonytalan a Tavaszi záporral kapcsolatban, mert akkor tényleg lezárta az életét a csatárral és így a jövő bármit hozhat mindkettőjük számára.
A végére pedig csak annyit szeretnék még hozzáfűzni némi számadat előtt, hogy nagyon régóta nem jelentkeztem már a folytatással, azonban nincs elfelejtve. Be fogom fejezni, ezt megígérhetem, mert már egyre jobban letisztázódik bennem Aida jövője, amit mindenképp meg akarok veletek is osztani. Most pedig akkor jöjjenek azok a számok:

7 rész, összesen 54 oldal, 20.145 szó.
143 pipa érkezett a fejezetekre és az előzetesekre.
42 megjegyzés, amelyekben az én válaszaim is benne vannak.

Köszönöm, hogy elolvastátok Aida és Fernando történetét, és remélem, hogy a folytatás is ugyanígy fog nektek majd tetszeni! Addig is, néhány kiragadott mondattal szeretnék elbúcsúzni az Őszi zivatartól, amelyek számomra magát a történetet és a főszereplőket jellemzik.

Gyönyörű volt, szexi, vonzotta minden porcikáját és olyan könnyedén megtudott volna feledkezni arról, hogy haza kell mennie, azonban bármikor nézett bele a szemébe, mindig magához tért. Sose látta azt benne, amire szüksége volt, egyedül Aidától kapta meg a feltétel nélküli szerelmet...
(Prológus - Vihar előtti csend)

– Valami baj van? – Vonta fel kérdőn szemöldökét a bosszankodó pillantást látva.
– Azt hittem, hogy valami rövidben vagy… most hogy fogom a lábadat bámulni? – A halk morgásból a szavak végeztével hatalmas vigyor lett, aminek köszönhetően szívből jövően kezdett el kacagni. Könnyesek lettek a szemei, ahogy megérezte dereka körül az izmos karokat, melyek könnyedén húzták a tulajdonosához, aki semmivel sem törődve, lágyan csókolta meg, mégis felperzselte mindenét. Szinte elolvadt a felismeréstől, hogy újra annak a vonzó, kívánatos nőnek látja a férje, aminek korábban is, hogy most valóban őt csókolja és nemcsak a látszat miatt teszi.
(2. Esőcsepp)

... csak Aida lenne, a magányos ismeretlen, a megtört lelkű és álmú nő.
(3. Esőcsepp)

– Így gondoltad?
– Erősebbet érdemelt volna, de Nolo úgyis megteszi helyetted. Te pedig ne bámulj, keresd meg Aidát, egy fél órája mehetett el sétálni, de jobb, ha nem én keresem meg és ez különben sem volt jó ötlet, az ő állapotában. [...] Ha még jobban összetöröd, esküszöm, hogy egy életre tönkreteszlek, ezt tartsd észben. És Fernando! Most az egyszer gondolj rá is, ne csak magadra.
(3. Esőcsepp)

A feleségét már rég elveszítette, ahogyan önmagát és a becsületét is, olyan dolgokat csinált, amiket sosem tehet majd jóvá, amiknek nyomát mindig magán fogja viselni, mint egy keresztet.
(4. Esőcsepp)

Tartozott annyival a feleségének, hogy visszaadja az életét, a szabadságát, hogy ismét Aida Martínez legyen és ne az ő boldogtalan felesége.
(5. Esőcsepp)

... amint a végére ért ezen gondolat menetének, sietve lépett be a lakásba, majd becsapva az ajtót, a sporttáskáját a padlóra ejtette és a nappalit vette célba. Rajta kívül csak egy valakinek volt kulcsa… Aidának.
– Kicsim? – Minden fáradtságát elfelejtette, reménykedve lépett a tágas helyiségbe, de rögtön meg is torpant, mikor a kanapén a várt barna haj zuhatag helyett a szeretője szőke tincseit pillantotta meg, arcán a szokásos csábító mosollyal. Egy másodperc alatt elillant minden lelkesedése, amit az a gondolat generált, hogy a neje fogja várni. Bolond volt, hiszen mégis mi venné rá Aidát, hogy visszamenjen hozzá?
(5. Esőcsepp)

Hét szó volt csupán, benne mégis megváltoztatott valamit, ami miatt a pár perccel korábbi véleménye semmisé vált, ami miatt nem tudta gyűlölni Nandót, ami miatt végre megtalálhatja a lelki békéjét és lezárhatja ezt a fejezetet végleg.


A pillanat, amikor megszerettem az esős délutánokat.

(Epilógus - Egy vihar romjai) 

Catalina