2017. február 26., vasárnap

05. Így írok én

Üdv!


Sok helyen találkoztam már olyan bejegyzéssel, amelynek az volt a témája, hogy az adott blogger, hogyan ír, vagy néhány kiadott könyves írót kérdeztek ugyan erről a témáról. Rengeteg más és mást tanácsoltak, egyezések ugyan akadtak, de egy az egyben egy felsorolás sem volt ugyanaz. Az enyém sem fog egyikkel sem megegyezni száz százalékban, hiszen mind különbözünk, így az eltérés normális és nem is szeretném, ha bárki kőbe vésett törvénynek, parancsolatnak vennék ezeket, csak kisebb tanácsok, amik talán segíteni fognak az írásban.
Abban igazán szerencsésnek mondhatom magam, hogy már sikerült kialakítani a saját rendszeremet, hiszen már lassan tíz éve foglalkozom az írással, kisebb nagyobb sikerekkel és szünetekkel. Persze jogosan kérdezhetnék néhányan azt, hogy akkor miért vagyok még mindig egy álnév mögé bújva és miért nem a könyvem kiadatásával foglalkozom? Nos, ennek igazán egyszerű oka van, mert szeretem azt, amit a Catalina Sánchez név nyújt, illetve szívesen eljátszom azzal a gondolattal én is, hogy milyen lenne, ha a kezemben foghatnám a saját regényemet, de nem igazán zavar, hogy ez nem fog megvalósulni. Nekem elég az is, amit itt kapok az interneten, ráadásul ez a stílus jobban is fekszik, mintha egy tényleges könyv regényt kellene írnom és tényleg elégedett vagyok azzal, amim most van, hiszen számomra ez szórakozás és szórakoztatás. De nem is ez a téma, csak szerettem volna, ha érzékelitek, hogy nem egy-két hónapos út van mögöttem, hanem hosszú évek.
Ahogyan írtam korábban rengeteg féle mód van, hogyan írhatunk, mi van a segítségünkre, milyen rendszerünk van. Most igyekszem összefoglalni a sajátjaimat, de persze előfordulhat, hogy valamit kihagyok.
Gondolkodás, fantáziálgatás. Ez egy picit talán furán hangozhat, viszont elég sok időt töltök ezzel, és nekem nagyon is szokott segíteni. Akár egy unalmas előadáson, akár utazás közben, vagy épp elalvás előtt rengeteget pörög az agyam az adott történeten, esetleg egy olyan dologra, ami megragadta a figyelmemet és a végére persze egy sztori lesz belőle. Azért is tartom fontosnak, mert én ilyenkor nem azt képzelem el, hogy mi mindent akarok beleírni az egész történetbe, hanem egy-egy jelenetet, ami számomra fontos. Vegyük például Az első című történetemet és azt a pillanatot, amikor a közös vacsora után Fernando nagyon szeretné megcsókolni Olíviát, de ehelyett csak az ajkára teszi az ujját és figyelmezteti, hogy menjen be, mert máskülönben olyan fog történni, aminek még nem örülne. Azt a pár másodpercet rengetegszer elképzeltem, a lány szemével kellett látnom, hogy mit érez, milyen a száján a simogatás, mit lát a játékoson és egyáltalán mit fog rá reagálni. Igaz a végén lehet, hogy nem írtam bele mindent, amire figyeltem gondolkodás közben, de reményeim szerint sikerült visszaadnom azt, amit elképzeltem. De ott vannak még azok a sztorik is, amiknek az alapötletét még le se írtam, címük sincs, mégis van egy-egy olyan jelenetük, ami annyira kötődik oda, hogy már most több százszor végig pörgetem magamban, mert fontos. Például a nekem legjobban tetsző párbeszédek is ilyenkor jönnek, csak sajnos, mire leírnám, már el is felejtettem őket. Szarvas hiba, hogy nincs mindig kéz közelben papír és toll, na meg a lustaságom ilyenkor, mert a telefonom is ott lenne. Bár az is igaz, hogy volt, amit bepötyögtem, aztán elveszett. A lényeg az, hogy számomra az elképzelés fázisa néha sokkal fontosabb is, mint maga a leírása.
Zene. Én azok táborát erősítem, akik zenére írnak, most is megy a Spotify-os lejátszási listám. Nekem azért is fontos, mert segíti az írásomat, a gondolataim gördülékenységét. Persze van olyan, amikor annyira tele van a fejem az adott jelenettel meg az érzésekkel, hogy kikapcsolom, de általában mindig szól valami. Nekem még az se nagyon fontos, hogy szövegileg kapcsolódjon az eseményekhez, a dallam fontos, szóval szólhat épp a szerelemről is az a dal, ha maga az alapja egy szakítást, vagy egy veszekedést juttat az eszembe. Egy újabb példának tudnám hozni, hogy az Őszi zivatarban, amikor Aida beszél Fernandóval, illetve el is hagyja, a Show me love feldolgozás szólt. A kettő nem összeegyezhető, nem az a tipikus szomorú dal, nekem mégis segített akkor. Természetesen ott vannak azok a dalok is, amiket egy-egy fejezethez csatolok, általában azok olyanok, amiket írás közben elképzelek az adott jelenetekhez, de volt már olyan, hogy egyébként közben nem is hallgattam, csak tudtam, hogy azt akarom, illetve van olyan is, amikor publikáláskor csatolok valamit és olyankor arra szoktam figyelni, hogy hangulatilag nekem illik-e hozzá. Persze azért arra is figyelek, hogy valamennyire összhangban legyen, de nálam rengetegszer előfordul, hogy ha magyarul, ha angolul van, egyáltalán nem figyelek oda a szövegre, hogy jelentésileg mit énekelnek, csak az számít, amit bennem kelt.
Füzetek. Rengetegszer leírtam már azt, hogy én először papírra körmölök és csak aztán gépelek. Volt már olyan, hogy ez megfordult, de ez ritkán van, már mikor a wordbe írom befelé, addigra már egy sokkal jobban megfogalmazott szöveget kapok, mint amit először leírtam. Az elsőnél jön talán a legjobban ki az, hogy mennyire "vázlatos" az, ami a füzetben van, hogy a két verzió sok helyen eltér egymástól. A füzetem mondhatni a biztos alap, amit tovább építik, sok olyan dolog, amit imádok egy-egy részben ilyen utólagos kiegészítéssel került bele, és amikor visszaolvasom, csak arra tudok gondolni, hogy nagyon sajnálnám, hogy ha azt kihagytam volna. Ráadásul azért is érzem jobbnak ezt a menetet, mert sokszor csak leülök a kanapéra, néha a tévére pillantok, vagy a dinkámra és aztán írok is, a végén pedig csak azt veszem észre, hogy már két oldalt teleírtam és csak úgy száguldoznak a szavak a fejemben. persze ezt egy laptoppal is meglehet tenni, de így van egy plusz hangulata az egésznek. Arról nem is beszélve, hogy füzet mániás vagyok és szeretek újakat beszerezni, bár az utóbbi időben inkább a több laposakat részesítem előnyben, amik elég puritánok, viszont az előbb említett regényemnél a legalább száz lapos füzet negyedét már teleírtam, és amikor ez tudatosul bennem, mindig megdöbbenek. Remélem, hogy sikerül kihúzni ezzel az eggyel is, bár az se fog nagyon zavarni, ha be kell fognom majd egy újat, mert az azt jelenti, hogy nagyon kreatív voltam ezzel a történetemmel kapcsolatban.
Kronológia sorrend. Korábban nem nagyon vezettem, most viszont nagyon pontosan, mert már most sokat segít, amikor tervezgetem az újabb eseményeket. Mivel jelenleg csak Az elsőt írom, így ezzel tudok előhozakodni, itt mondhatni napról napra történnek a dolgok, így felírom a füzetembe, hogy azon a napon mi történt a főszereplőkkel. Azért is jó ez, mert szerintem sokkal jobb az a történet, amiben visszautalnak a napokra és nemcsak annyit írnak, hogy korábban. Ráadásul, ha lesz folytatása a regénynek, akkor oda is szükség lesz erre, hogy tudjam, hogy mi minden történt az előzményben. Valószínűleg visszaolvasnám hozzá, de most akkor elkezdeni vezetni, nem lenne túl időgazdaságos.
Képek. Több mappám is van, amikben csak képek vagy gifek vannak. Vannak olyanok, amiket csak a bejegyzéshez akarok használni, és vannak olyanok is, amik a főszereplő pasikról készültek. Nem tudom, hogy ki hogy van vele, de néha előfordul, ha találok egy új képet valamelyik focistáról, amiért odavagyok, az megnyitva lapul a gépen, és amikor megállok az írásban, ránézek és csak nézem. Nem egy ötlet ugrott már be így és nem is egyszer segített már úgy az írásban, hogy magam elé képzeltem az adott szituációba azt és társítottam az általam kitalált szavakhoz. Ott vannak például Fernando szeplői, imádom azokat a képeket, amiken ezek nagyon ki vannak hangsúlyozva és így tudom, hogy Olívia szívesen bámulná őket, hiszen ahogyan sokan, én is bele írom magamat a történeteimbe és ezeket egyszerűen lehetetlenség nem bámulni. A gifeket pedig azért szeretem, mert vagy éreztetik, hogy mi fog történni a következő sorokban, mi számomra a fontos abban a jelenetben, vagy épp segítettek abban, hogy jobbra csiszoljam a szituációt, kisegítenek, ha egy pici gödörbe kerültem. 
Könyvek, idézetek. Az utóbbi pár hónapban rengeteg könyvet olvastam és nem egy adott ihletet. Mielőtt bárki félre értene, nem egy az egyben veszem át az adott jelenetet, csak ad némi sugallatot, amit fel tudok használni, ami előhoz bennem egy pillanat képet, ami megragad és nem is enged el. Az utolsó könyv, amit olvastam A titokzatos Ő címet viseli, és ott például maga a világ fogott meg, mivel korábban már eszembe jutott egy kisebb sztori, amiben rendőrök lennének meg bandák és persze bonyodalmak is. Előjött újra az egész, néhány dolog helyre rakódott bennem ezzel kapcsolatban, bár nálam biztos nem lesz Cukorborsó. Ez pedig csak egyetlen könyv abból, amit eddig elolvastam, és akkor az idézetekről nem is beszéltem még. Rengeteg inspiráció forrásom van, a kisebb kiemelt szövegrészleteket pedig azért is kedvelem, mert adnak egy hangulatot, amivel könnyebben ülök neki írni, amitől jobb érzés lesz írni. Van, amikor kifejezetten az adott jelenethez, részhez keresek, de akad olyan eset is, amikor szembe jön velem egy, ami elgondolkodtat és a végén írni fogok valamit. 
Hangulat. Szerintem a fentebbi pontokban többször is megemlítettem ezt, számomra nagyon fontos, hogy érezzem valahogy magam, nem elég csak az, hogy jól vagyok. Kell az, hogy valami miatt szomorú legyek, vagy boldog, mert mondjuk kaptam egy felvillanyozó hozzászólást. Van, amikor csak úgy hirtelen jön valami, de akadt már olyan is, hogy egy zene volt érzelmileg rám hatással és ez olyan lendületet adott, annyira magával ragadt, hogy a későbbi visszajelzések alapján érződött, hogy nagyon is belelovaltam magam és ez nem sült el rosszul. Ez picit lehet, hogy hülyén hangzik, azonban mindig azokat a jeleneteket érzem a legjobbnak, amiről tudom, hogy nem csak úgy leírtam, hanem volt mögötte valamilyen érzése, ami befolyásolta a hangulatomat és ezáltal a leírt mondatokat is.Az Őszi zivatart hoznám példának, mert eleinte teljesen mást terveztem, azonban amikor elkezdtem írni Fernando sorai maguktól lettek másképp, mert ugyan nem akartam a szokásos szereplőmnek megírni, de tudat alatt nem voltam kiegyezve azzal, amit szántam neki és ez az akkori hangulatomon is kiérződött, mivel akartam, hogy azért tudja mindenki, hogy nem olyan rossz ő, csak egy eltévedt férfi.
Nos, jelenleg ezeket tudnám felírni, ami befolyásolja az írásomat, legalábbis ezek azok, amik feltűnnek, mert lehet, hogy közben van még jó pár olyan, ami nekem fel se tűnik. Azt most is szeretném kihangsúlyozni, hogy ezek amolyan tanács félék, hogy nekem mi vált ki és ha van hozzá kedvetek, akkor ki lehet próbálni. Lehet lesz olyan, akinek segíteni fog, de biztos lesz olyan is, akit csak hátráltatnak. Szerintem az a legfontosabb, hogy mindenki a saját rituáléját alakítsa ki, ami lehet valami teljesen új és lehet olyan is, amit több helyről vettük el. A kezdőknek mondanám, hogy ne keressenek semmilyen egyetemes megoldást, ami mindenkinél be fog válni, mert ilyen nem létezik. Persze vannak könyvek, amik segíthetnek, viszont könnyedén előfordulhat, hogy hiába a sikeres író, akinek bevált, nála csak azt éri el, hogy ül az egész felett. Legyetek kreatívak és találjátok meg önmagatokat.
Remélem, tudtam adni néhány ötletet. Kellemes vasárnapot kívánok mindenkinek, aki pedig épp az irományával foglalkozik, jó írást neki.

Catalina

1 megjegyzés:

  1. Jó olvasni, hogy nem csak én fantáziálok sokat a történeteimről unalmas pillanataimban. :)

    VálaszTörlés